Boszorkányos éjszaka Sopronban

Tavaly elkezdtem az utazásokkal kapcsolatos írásokat egy másik, új blogba gyűjteni, de aztán úgy gondoltam, hogy felesleges újabb zsebeket varrni a világháló kabátjára. Úgyhogy ezt a tavaly decemberi hangulatot - változtatás nélkül - most áthoztam ide.  

Esti barangolás a leghűségesebb városban

Ha az ember még sötétedés előtt felnéz a köd borította Sopronban a méltóságteljesen terebélyesedő Tűztoronyra, és látja fellibbenni a madarakat, ahogy a felszálló enyhébb légáramlatban feketén köröznek a monstrum előtt, valamit megsejthet abból a hangulatból és lelkiállapotból, ami az elmúlt évszázadokban a város boszorkánymeséit és egyéb misztikus történeteit életre hívta. Mert a város falai ódon titkokat őriznek, amiket a kövek még láttak, és a kiváncsiskodó látogatónak néha oda is dobnak belőle néhány morzsát, hogy még jobban felcsigázzák az érdeklődését.

Persze ehhez médium is kell, akin keresztül szólhatnak hozzánk. A mi médiumunk Taschner Tamás volt, aki bámulatos mélységig ásta bele magát ezekbe a történet-törmelékekbe, és ezen az estén a hideg fázós utcákon bandukolva újrateremtette nekünk a titokzatos boszorkány-Sopront. Idegenvezetőnk az 1800-as évek végén élt történetgyűjtő, Bünker János históriái alapján részletesen elmesélte, melyek azok az utcák, ahol éjszaka egyedül még véletlenül se járjunk-keljünk. Az Ikva-híd környékén ugyan már nem sétálgathatunk, mert azóta beépítették a területet, de régebben itt az arra tévedőket rendszeresen lekergették a patakpartra a boszorkányok, és addig hajszolták őket, amíg a szusz már csak tévedésből maradt bennük.

A Pócsi utca is kétes hírű környék: a némberek itt áztatták ruháikat a vaksötétben, és aki arra járt, azzal végeztették a munka oroszlánrészét: befogták mosni, és még jól le is locsolták vízzel. A Szent Mihály utca jelenti talán a legnagyobb veszélyt a ma gyanútlan városhódítóra, lévén karácsony előtt mindenféle árus lepi el ma is a kanyargó utcácskákat. A boszorkányok errefelé árulták gyümölcsüket, amit a keleti árusokhoz hasonlóan zajongva tukmáltak a meglepett idegenre. A portéka azonban reggelre értéktelen kacattá, hitvány lim-lommá nemtelenedett.

A hűség jutalma

Aki úgy gondolja, hogy kinőtt már a mesékből, és komoly, „fantáziátlan” felnőtté változott, annak sem kell csalódnia az esti másfél órás idegenvezetésben. Persze csak akkor, ha rétegesen, jól felöltözött, különben meggyűlik a baja a mínuszokkal és nemigen tud figyelni Taschner Tamás professzionális szinvonalú előadására.

Mivel december 16-án történt ez a mi esti sétánk, különös aktualitása volt. Éppen 92 éve, 1921. december 14-16 között tartottak népszavazást arról, hogy a város és a környező települések (Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva, összesen 257 négyzetkilométer), Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozzanak-e. Sopron lakosságának több, mint 72 százaléka voksolt az „itthon maradásra”, öt faluban azt szerették volna, ha a túloldalhoz csatolják a területet. 

Ez az eset a trianoni szerződés egyetlen olyan komolyabb területi revíziója volt, amit a nagyhatalmak tartósan el is fogadtak.

Mindezt a hűségzászló tövében hallhattuk, majd továbbsétálva a ködbe burkolódzó Széchenyi téren csodálhattuk meg a legnagyobb magyar egész alakos bronzszobrát.

Szokatlan szögből, hátulnézetből, és ez, hogy szimbolikusan követőivé is váltunk pár percre, különös hangulatú fotót is szült. (Általában elölről szokták a szobrot megörökíteni, Klösz György 1897-ben az átadásakor oldalról is lefényképezte. Előbb-utóbb körbeérnek a dolgok...)

Zegzugos történelem

 

A Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ előtt elhaladva tovább barangoltunk a hangulatos utcácskákon a Fő tér irányába, és közben azon merengtem, hogy Sopron egységét és öntudatát nemcsak a hajdani népszavazás, hanem az a fantasztikus városképi egység és harmónia is világosan megmutatja, ami háttérinformációk nélkül is ámulatba ejti az idelátogatót.

Nemhiába akarta Ausztria ezt a várost Burgenland fővárosának megtenni (alkotmányba is foglalta ezt, ami csak 1963-ben vesztette hatályát), hiszen a város méltósága és szépsége egy lapon említhető a legtüneményesebb osztrák kisvárosokkal. 

Kevesebben tudják, hogy Sopron a magyarországi erdészet fellegvára is. Amikor 1919-ben a felvidék és Selmecbánya Csehszlovákiához került, az Erdőmérnöki Kar Sopronba költözött. Az erős jelenlétet az Erdészeti múzeum léte is fémjelzi, amelynek épülete karnyújtásnyira van a város közepétől.

Örömünnep a város szívében

A Fő teret ilyenkor az adventi vásár csillogó fényei, a sátrak, a forralt bor és jókedv, a színpadon egymást követő vidám programok foglalják el. 

Az egyik sarokban a Kecske-templom, a hátsó szegletben meg a diszkrét bölcs, a város épségére vigyázó, szelíd pasztell fényruhájában irányt mutató Tűztorony viseli el türelmesen a zsibongó városi hadat és a turistákat. Talán régmúlt időkre gondol, köddé vált mulatságokra, kereskedőkre, katonákra, szolgálólányokra és titkos légyottokra az apró ablakok rejtekén. 

Mert a város nem sokat változott. Csak a lakói cserélődnek időnként.